2012. február 27., hétfő

Spenótos-ricottás canelloni

Igazából ismert receptről van szó, mert amikor beütöttem ezt az étel nevet abból a célból, hogy a spenót és a ricotta közé tegyek-e kötőjelet, rengeteg találat jött ki. Azért megosztom Veletek az én verziómat. Azért döntöttem  a canelloni tészta mellett, mert untam a lasagne variációkat, és mint Gombóc Artúr esete a csokoládéval, a szögletes tészta helyett most cső alakúhoz volt kedvem.

A tészta adott, hiszen a durum változatát készen vettem a boltban. A töltelék túl sok lett, így az újrahasznosítás elvét követve a maradék tölteléket egy másik ételhez használtam fel, amiről egy későbbi bejegyzésben majd írok. Vagyis az itt megadott mennyiség felé bőven elegendő 3 fő részére. A tésztából 3 főre kb. 16 db rudacskát használtam fel.

Szóval:

Hozzávalók
Töltelék
  • 400 g leveles spenót (a fagyasztott verzióból is a leveles változatot ajánlom, nem a pürét)
  • 500 g ricotta
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 kk őrölt kömény
  • 1 dl házi tejföl (jó sűrű)
  • 2 ek olíva olaj
 Besamel-mártás (a már említett tésztamennyiséghez)
  • 6 dkg vaj
  • 3 ek liszt
  • 500 ml tej

1. Egy serpenyőben felmelegítem az olajat, hozzáteszem az apróra vágott fokhagymát. 1 percig pirítom a hagymát, majd hozzáöntöm a spenót leveleket és összedolgozom a hozzávalókat.
2. Ha friss levelekkel dolgozom, akkor megvárom, míg a levelek megfonnyadnak. Ha a fagyasztott verzió áll rendelkezésemre, akkor a kiolvasztott leveleket felmelegítem. Ezután hozzá teszem a ricottát, a tejfölt és a fűszereket.






Ezzel kész van a töltelék.








3. A besamel-mártáshoz felolvasztom egy lábosban a vajat, hozzákeverem a lisztet és felöntöm egy kicsi tejjel, majd eldolgozom a csomókat.
4. Ezután hozzáöntöm a maradék tejet és lassú tűzön kevergetve megvárom, míg besűrűsödik a mártás.
5. Ezután előveszek egy hőálló tálat és az aljába szétterítem a besamel-mártás felét.

 



6. Majd megtöltöm a canellonikat a spenótos-ricottás töltelékkel, és szorosan egymás mellé helyezem őket a tálban.







7. Ha megraktam a tálat, a maradék besamel-mártást szétterítem a tetején.
8. majd megszórom az egészet parmezán sajttal.
9. 200 fokon 35-40 percig sütöm.




Jó étvágyat kívánok!

2012. február 22., szerda

Répás, diós zsemle-kenyér

A zöldséges ételekhez a motivációt leginkább Kisdödölle adja. Most is így történt. Szereti a vajas kiflit vagy zsemlét nagyon, ez az a nem épp egészséges valami, amivel rá lehet venni a reggelire. Gondoltam felhasználom ezt a tapasztalatomat és ötvözöm valamilyen zöldséggel. A sárgarépa mindig beválik, tehát egyértelmű, hogy ez belekerült, a diót pedig imádja, így adott volt, hogy mivel ízesítsem még. A kenyérformát eleve elvetettem, mert az számára nem elég izgalmas. Sokat egyszerre amúgy nem tud megenni, így legyen pici. A pici gyorsan kiszárad, ezért döntöttem az egyben sütés mellett.

Hozzávalók:
  • 7 g száraz élesztő
  • 25 g vaj
  • 250 ml langyos víz
  • 1 tk kristálycukor
  • 500 g tönköly fehérliszt + a gyúráshoz és dagasztáshoz
  • 1 tk só
  • 150 g apróra reszelt sárgarépa
  • 50 g durvára vágott dió
  • 50 g natúr joghurt
  • 1 tojás a kenéshez



 Elkészítés:
  1. A langyos vízbe belekeverem a cukrot, az élesztőt és 100 g lisztet. Félre teszem és hagyom kb. fél órát pihenni, hogy az élesztő kezdjen el dolgozni.
  2. Közben egy nagy tálba öntöm a maradék lisztet, hozzáteszem a sót, répát, diót, vajat, joghurtot.
  3. Kb. fél óra után az élesztős keveréket is beleöntöm és elkezdem szép lassan gyúrni. Ha úgy érezzük, hogy nagyon ragacsos, akkor mindig adjunk, hozzá egy kevés lisztet, és azzal gyúrjuk tovább a tésztát.
  4. Ha összeállt a kenyér alapja, akkor letakarom egy ruhával a tálat, és meleg helyen kelesztem legalább egy órán át.
  5. A kelesztés után átgyúrom még egyszer a tésztát, majd egy lisztezett felületre kiöntöm és 15 egyenlő darabra felvágom a tésztát. A darabokból kis zsemléket formázok.
  6. A zsemlék oldalát bekenem felvert tojással, és elkezdem egymáshoz ragasztani őket. Ha elkészült, az egész tetejét is megkenem a tojással, megszórom durva sóval és beteszem a 200 fokra előmelegített sütőbe.
  7. Kb. 35-40 perc alatt készre sütöm.

Tulajdonképpen bármivel tálalható a kenyér, mi vajjal, paprikával, hagymával ettük. De nagyon mutatós lehet különböző krémekkel tálalva egy baráti összejövetelkor, bulikban. Mindenki tör magának egy kis darabot, mekeni az általa kedvelt krémmel, és már csillapíthatja is az éhségét!



Jó étvágyat kívánok!

2012. február 20., hétfő

Vajas keksz matcha teával és pisztáciával

Még egy kekszet szeretnék megosztani Veletek, amit nem rég készítettem. A matcha tea már régóta mozgatta a fantáziámat, és sikerült elég olcsón beszereznem (amúgy drága mulatság). Természetesen nem teaként szerettem volna elfogyasztani, hanem az általam készített ételekben akartam kipróbálni. Ez a keksz is egy a próbálkozásaim közül. Az ételnek nagyon szép színt ad, ami szintén fontos szempont lehet.

Hozzávalók:
  • 300 g vaj
  • 180 g xilit
  • 450 g fehér tönköly liszt
  • 1 tojás
  • 1 tojássárga
  • 3 tk macha tea
  • 100 g durvára vágott, nem sós pisztácia
A hozzávalókat összedolgozom, és hasonlóan készítem el, mint az előző narancsos-csokis kekszet.



Jó étvágyat kívánok!

2012. február 13., hétfő

Sós kekszek


Ismét egy nagyon egyszerű keksszel készültem. Ez egy olyan „jó rágcsálni” keksz, amikor éhes az ember, de nem akar igazából enni semmit. Kisdödölle is szívesen viszi az iskolába tízórainak.
Az alapreceptet a neten találtam, most az erre született 2 variációt osztom meg.

Kakukkfüves zabpelyhes keksz 

Hozzávalók:
  • 200 g apró szemű zabpehely
  • 200 g reszelt ementáli sajt
  • 100 g kókuszvaj
  • 7-8 szál kakukkfű, apróra szelve
  • 1 kk szódabikarbóna
  • só, ízlés szerint

Az alapanyagokat összegyúrom, fontos, hogy a vaj nagyon puha legyen, ne darabos. Majd a hűtőben pihentetem a masszát kb. 1 órán keresztül. Majd a tésztából nedves kézzel egy diónál kicsit nagyobb golyócskákat gyúrok, majd szétlapítom őket. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetem, és 200 fokon 25-30 perc alatt megsütöm.

Szárított paradicsomos zabpelyhes keksz

Hozzávalók:
  • 200 g apró szemű zabpehely
  • 200 g reszelt füstölt sajt (bármilyen lehet, ami otthon van és kemény sajt)
  • 100 g kókuszvaj
  • 6-7 db olajban eltett, apróra szelt szárított paradicsom
  • 1 kk szódabikarbóna
  • só, ízlés szerint



Hasonlóan készítjük el, mint az előző kekszet.


Jó étvágyat kívánok!

2012. február 8., szerda

Ismét keksz…


Amikor ezt a receptet találtam, és elkészítettem, na akkor lettem a kekszkészítés szerelmese. Nagyon egyszerű és gyors nasi, vagy éhségűző akármelyik keksz, és főleg így téli időszakban teához, kávéhoz és turmixokhoz remek kísérő. Napmátka oldalát amúgy is nagyon szeretem, gasztroajándék-receptjeit ajánlom mindenkinek kipróbálásra.



Narancsos-csokis keksz (kis módosításokkal)
Hozzávalók
Narancsos rész
  • 340 g zabliszt
  • 2 narancs reszelt héja
  • 2 ek narancslikőr
  • 1 tojásfehérje
  • 6 ek xilit
  • 300 g vaj

Csokis rész
  • 340 g zabliszt
  • 4 ek kakópor
  • 2 ek rum
  • 1 tojásfehérje
  • 6 ek xilit
  • 300 g vaj

Mindkét esetben a vajat, a xilitet és a tojás fehérjét kikeverem, majd hozzáteszem a narancshéjat és a likőrt (a csokis esetében a kakaóport és a rumot). A végén hozzáadagolom a lisztet, és így készen áll a két tészta alapja. Ebből a mennyiségből 2 rúd keksztekercset kapok, tehát két nagy darab folpackot vágok le. A csokis tészta felét egy csíkban a fóliára helyezem egy kanál segítségével, mivel nagyon ragad a tészta. Majd a narancsos tészta egyik felét hasonlóan egy kanál segítségével a csokis részre rakom. Ezután a fólia segítségével egy téglatestet formázok, és legalább egy fél napra beteszem a hűtőbe. Ha kellően megdermedt, kicsomagolom, és szeleteket vágok, amit sütőpapírral bélelt tepsibe rakok és 200 fokon 5-10 perc alatt megsütöm.

Jó étvágyat kívánok!

2012. február 2., csütörtök

Gyömbéres zöldborsó krémleves gyors kenyérlepénnyel

Télen nagyon szeretem a leveseket készíteni és enni is. Emlékszem gyerekkoromban nagyanyám 6 féle levest variált, gulyás-, bab-, hús-, borsó-, zöldbab- és lencselevest. Nyáron a kínálatot kiegészítette a gyümölcsleves éppen az aktuálisan érő gyümölcsből elkészítve. Mennyit változott a világ azóta! Levesvariációk százai várják a vállalkozó szellemű szakácsokat, hogy kipróbálják, alakítsák a kínálatot. A főzésben éppen ez a kreativitás tetszik. Az ember olvas egy receptet és máris megjelenik a fejében, hogyan lehetne másképpen elkészíteni.
Egyik kedvenc zöldségem a zöldborsó, leginkább nyersen, frissen szedve szeretem enni. Sajnos tavaly nyáron nem örvendeztettek meg minket a borsóbokrok sok terméssel, de így is sikerült pár zacskóval eltenni télire.

Gyömbéres zöldborsó krémleves
Hozzávalók:
  • kisebb szár poré hagyma apróra vágva
  • 1 fej fokhagyma apróra vágva
  • 1 ek frissen reszelt gyömbér
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek vaj
  • 1200 ml húsleves alaplé
  • 800 g borsó
  • 1 kis pohár natúr joghurt
  • 1 csomag petrezselyem apróra vágva
  • 100 g bacon szalonna felkockázva

Ha csak felnőtteknek készül a leves, az alapléből kb. 2 dl helyett, száraz fehérborral még ízletesebbé lehet tenni az ételünket.

Egy lábosban megolvasztom a vajat, majd hozzáöntöm az olajat, majd hozzáteszem a hagymákat és a gyömbért, és üvegesre párolom. Ezután hozzáöntöm a húsleves alaplét, és ezzel együtt kb. 15 percet főzöm. (Az alaplét ebből az ételízesítőből szoktam előre elkészíteni. Egy lábosban vizet forralok, amibe belefőzök egy csirkecombot, illetve ebből az ételízesítőből egy adagot szórok bele.) Negyed óra után beleszóróm a borsót, ezzel már csak rövid ideig főzöm, 4-5 percet, nehogy az élénk zöld színét elveszítse. Hozzáteszem még a petrezselymet is. Ha az egész így összeállt, pürésítem a levesemet, ízlés szerint sózom, illetve hozzákeverem a natúr joghurtot.
A tetejére szalonnát pirítok, és azzal tálalom.


Gyors kenyérlepény

Még csak most ismerkedem egy új szakácskönyv szerzeményemmel, a Casa Moroval. Egy étteremtulajdonos házaspár mutatja be a spanyol és arab konyhát, miután több héten át Spanyolországban és Marokkóban utaztak. A kenyérlepény alapreceptje innen származik, de módosítottam egy kicsit rajta.

Hozzávalók 4 kenyérhez:
  • 150-160 g zabpehelyliszt
  • 100 ml meleg víz
  • ½ tk szárított élesztő
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 tk só
  • 1 ek apróra vágott bármilyen zöldfűszer

A lisztet kimérem, és egy tálba öntöm a sóval és a zöldfűszerekkel együtt. A meleg vízbe beleteszem az élesztőt és várok egy kicsit. Majd lassan a liszthez adagolom gyúrás közben. Ha a víz elfogyott, az olajat dolgozom bele a tésztába. Miután jól átgyúrtam a tésztát, lisztezett felületre kiteszem, hengert formálok belőle és 4 részre vágom. Ezekből 4 gombócot formálok. Felteszek egy serpenyőt, felforrósítom. Egy gombócból, sodrófa segítségével  kör alakú lepényeket sodrok, majd beledobom a serpenyőbe. Ha megégett egy kicsit az alja, megfordítom és a másik felét is megsütöm. Figyelni kell, mert nagyon hamar megy a dolog.

A kenyeret lehet enni a leveshez, de úgy is nagyon finom, ha beletördeljük a levesbe és hagyjuk egy kicsit átázni.

Jó étvágyat kívánok!