2011. november 30., szerda

Csoda a konyhában


Pár hete egy termékbemutatón vettem részt. Nem szokásom, mert fenntartásaim vannak az ilyen jellegű rendezvényekkel. Egészen biztos, hogy rám akarnak sózni valamit, és hogy szabaduljak, inkább vásárolok, csak hagyjanak már békén.
Szóval, minikonyhának is hívják a dolgot, mert a gép akkora kb. mint egy kenyérsütő, de a konyhai munkák közül szinte minden elvégezhető vele a sütésen kívül. Aprít, darál, reszel, főz, párol, dagaszt, de van rajta mérleg funkció is. Elkészíthető a segítségével leves, kenyér, sütemény tészta, párolt hús és hal, valamint zöldségek, gőzgombóc, főzhető rizs, tojás is.
A sok előnyén kívül még egy érdeme, hogy nagyon gyorsan elkészül vele az étel, ami azt is jelenti, hogy a hozzávalók tápértéke és vitamintartalma is magasabb, mint a lábosban főtt, vagy párolt társainak.
Aki nem szeret a konyhában bíbelődni, de mégis főtt ételre vágyik, ami nem kész ételek felmelegítését jelenti, hanem valódi táplálék élményét, annak remek találmány ez a gép.
Itt láthattok egy rövid filmet a gépről, de az Internet teli van receptekkel, videókkal is, nézelődjetek!

Számomra egyetlen hátránya a konyhai csodának, hogy sajnos nem pótolja a főzés nyújtotta örömöket, amit pl. egy tészta bedagasztása jelent, hogy érzed az ujjaid között a lassan összeálló kenyér tésztáját.

A minikonyhával  szakember segítségével elkészítettem egy három fogásos ebédet:
1. brokkoli krémleves  (elkészítése 10 perc)
2. párolt pulykamell csíkok, párolt zöldséggel és zöldségszósszal (30 perc)
3. és gyümölcsfagylalt (5 perc)

Az eredmény meggyőzően más volt, mintha fazékban főtt volna. A brokkoli krémleves állagra és ízre is jobb. A zöldségszósz annyira ízletes lett, hogy pirítóssal ettük vacsorára. És a fagylalt! Többet nem veszek boltban fagyit, a kerti gyümölcsökből fogom itthon elkészíteni!

2011. november 25., péntek

ÉDES bűnbeesés


Megint felfedeztem magamnak a mascarponét. Nagyon szeretem, mert bármilyen ízűvé varázsolható finomságról van szó, legyen sós, édes, fűszeres. Amikor ez a desszert készült, épp nem volt kedvem sütni, de a családom édesszájú, így valamit gyorsan produkálnom kellett az ebédhez, nehogy szégyenben maradjak. Végiggondoltam, mi is van otthon, és mi készíthető el 10 perc alatt?

Hozzávalók
500 g bogyós gyümölcs
4 púpozott evőkanál nádcukor
500 g mascarpone
2 dl tejszín
100-150 g szeletelt mandula
1 dl zsályaszörp
fakultatív: zselésítő

A gyümölcsöt és a cukrot fazékba teszem és kompótot főzök belőle. Amíg rotyog, ez kb. 5 perc, 1-2 perc alatt a mandulát serpenyőben megpirítom; a tejszínt felverem, majd hozzáadom a mascarponét és a zsályaszörpöt (ezzel édesítem a masszát). A kész masszába belekeverem a pirított mandulát, csak annyit hagyok, ami a finomság díszítéséhez kell. A megfőtt kompótba tehetünk zselésítőt, ha inkább gyümölcszselére vágyunk, de ha a folyékonyabb változatot jobban kedveljük, akkor természetesen elhagyható.
A megfőtt kompótot 6 kis tálkába merem, és megvárom, míg kihűl. Tálalás előtt a tetejére teszek 2-3 evőkanál mascarponés masszát, majd megszórom pirított mandulával és jöhet az édes bűnbeesés. Az édes, savanykás és ropogós csoda.

A zsályaszörpről. Ellátogattunk Etyekre, a Kezes-Lábos fesztiválra, ahol minden érdekességet körbekóstoltam és jól kifaggattam a készítőket. Itt találkoztam Bodor Tibor, kistermelővel, aki többek között különleges házi szörpöket készít. Persze sok titkot nem árult el a készítésről, de nagyon szívesen mesélt arról, hogy vadon termő növényeket használnak fel a szörpök készítéséhez, és mennyi mindent meg lehet találni a természetben, amit nem is gondolnánk. Ha egyszer arra jártok, kukkantsatok be hozzá!

 Jó étvágyat kívánok!


2011. november 23., szerda

...és csíráztatok

Még anyukám kezdte el kamasz koromban, hogy télen az ablakban csírákat termelt. Imádtuk a szendvicsekben  pl. a  zsázsa jellegzetes ízét.
Pár évvel ezelőtt én is megpróbáltam a „csíratermelést”, csak az volt a baj, hogy állandóan elfelejtettem öntözni, pedig víz nélkül elég nehezen fejlődik a csíra. Ültettem földbe, raktam nedves papírtörlőre. Az első esetben a gyökere használhatatlan volt, míg a második esetben nagyon gyorsan kiszárad, ha naponta kétszer-háromszor nem nedvesíti az ember lánya a magokat. Mondhatnátok, hogy minek szenvedek vele, amikor elmegyek a boltba, és műanyag tálkákban ott a kész csíra. Akár igaz is lehet, de engem riaszt az előrecsomagolt, és mosott zöldség, mert akárhogy is megoldják a szellőzését, mégiscsak pállik a dobozban és a különböző baktériumoknak jó táptalaja lehet.
ezeket vetettem
Tehát idén összeszedtem magam, és Igen is, megcsinálom! felkiáltással nekiálltam a csíráztatásnak. Csak bio-csírát veszek, mert talán az nincs agyonkezelve. Továbbra is a zsázsa a favorit, egy kicsit csípős, és íze a tormáéhoz hasonlít, de vetettem brokkolit, vöröshagymát és vöröskáposzta csírát is. 





amikor elvetettem
 Fogtam egy nagy tálat, az aljába vizet öntöttem, hogy ellepje, majd vattát fektettem bele, ami a vízben jó nedvessé vált. Azért választottam a vattát, mert sokkal nehezebben szárad ki, mint a papírtörlő. (Ha esetleg maradna víz még a tálban, amit a vatta nem szívott fel, azt öntsük le.) A nedves vatta tetejére szórtam a magokat, majd az ablak elé tettem, ahol meleg van, és folyamatosan éri a fény a csírákat. A továbbiakban csak arra kellett figyelnem, hogy a vatta mindig neves legyen, ha szárazabbnak éreztem, akkor megemeltem a vattát és apránként vizet töltöttem alá, majd visszafektettem a vattát és az magába szívta a vizet. A leggyorsabban a zsázsa kelt ki, majd az ötödik-hatodik napon már a többiből is szüretelhetünk. Szórhatjátok szendvicsre, belekeverhetitek kefirbe, de csak úgy önmagában csipegetve is nagyon finom.
öt nap múlva
Oldalakat lehetne írni a csírák élettani hatásáról, de ezt már okos emberek leírták, számomra a legmeggyőzőbb oldalt ajánlom mindenkinek, hiszen nagyon sok hasznos tudnivalót gyűjtöttek itt össze. Illetve egy remek könyvet is bemutatnak erről a témáról. De szeretnék még egy könyvet a figyelmetekbe ajánlani. Ha belejöttök a csíráztatásba, és a szendvicsen kívül más elkészítési tippekre is vágytok, akkor nagyon jó segítséget nyújt ez a munka is. Aki profi felszerelést szeretne, természetesen annak is számos lehetősége van, itt néhány tippet találtok.

Sok sikert!

2011. november 21., hétfő

Kelkáposzta másképp

Nálunk a tél egyik kedvelt zöldsége a kelkáposzta. Mediterrán területekről származik. Májustól őszig terem, de ha jól tárolják egész évben elérhető. Magas a C és E vitamin, valamint folsav tartalma, ezért a téli időszakban kitűnő vitaminforrás szervezetünk számára. Kb. két hétig minden további nélkül eltartható hűtőben.
Készítek belőle főzeléket, levest, szeretjük a rakott és töltött változatát is.

Kelkáposztás lepény

Hozzávalók                                                                                     
Tészta:
200 g tönköly liszt
250 ml tej
2 db tojás
200 g füstölt sonka vagy szalonna kockára vágva
fél szál póréhagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 csokor petrezselyem felaprítva
só és bors ízlés szerint

Töltelék:
1 közepes fej kelkáposzta felaprítva torzsa nélkül


A tészta alapanyagait összekeverem és egy folyékony masszát kapok. A tészta egyik felét egy kb. 20 cm átmérőjű kerek sütőformába öntöm, miután kivajaztam a tálat. A kelkáposzta leveleket egy serpenyőben kicsi vízzel és sóval megpárolom kb. 5 perc alatt. Majd a már tálba került tésztára merem. Aki szereti a majoránnát, az bátran keverhet a káposztába, vagy megszórhatja a tetejét. A tészta másik felét a kelkáposztára öntöm és eldolgozom, hogy a zöldséget teljesen befedje. 210 fokon (nem légkeveréses sütőben)  30-35 percig sütöm.


Jó étvágyat kívánok!

2011. november 14., hétfő

Céklaropogós


Mi így hívjuk. Fantázia neve egy fantázia ételnek. Mániákusan szeretnék vitamint juttatni a családom szervezetébe, ennek a törekvésnek a terméke ez a végtelenül egyszerű, de nagyon finom étel. Melegen és frissen készítve ajánlom a fogyasztását.

Hozzávalók
2 közepes nagyságú cékla
2 közepes nagyságú krumpli
¼ darab póréhagyma apróra vágva
4-6 szelet bacon szalonna
1 tojás
3 púpozott evőkanál tönkölyliszt
só, bors
kevés olaj a sütéshez


A céklát és a krumplit meghámozom és nagy lyukú reszelőn, lereszelem, majd hozzákeverem az apróra vágott pórét, és a felkockázott szalonnát, a tojást és a lisztet, sót és borsot. Jól összedolgozom. Ez a mennyiség akkor elegendő, ha leveses céklával dolgozom, ha nem, akkor több liszt kell.
Eszközök a sütéshez
Felteszek egy serpenyőben kevés olajat, majd egy nagyobb kanállal kis adagokat merek a masszából és a forró olajba teszem. Két lapos spatula segítségével tudom forgatni a lepényeket. Ne ijedjetek meg, ha látszólag szét akarna esni a lepény, ha megsült az alja, akkor meg lehet fordítani.

Tejföllel tálalom a ropogóst.


Jó étvágyat kívánok!

2011. november 9., szerda

„It’s party time”

Milyen jó, amikor haverokkal, barátokkal, a családdal leülünk, hatalmasat beszélgetünk, vagy társasjátékpartit tartunk! Vagy egy „zenés táncmulatságra” invitáljuk őket, amikor is másnap nem merünk a szomszédok szemébe nézni, ha egyáltalán ki bírjuk nyitni a szemünket. 
Mindegy ki hogyan lazít, kapcsol ki a mindennapi őrületből, de ilyenkor is meg kell kínálni a kedves vendégeket.
Most felejtsük el azt a verziót, hogy rendelünk pizzát, vagy a legközelebbi bolt chips – sós mogyoró – ropi – keksz készletét hazavisszük, és tányérra tesszük.
Hiszen készíthetünk mi is finom ropogtatni valót, ami nem vesz igazán sok időt igénybe, viszont hatalmas sikert arathatunk vele.

Party-csigák

3 verziót készítettem el a legutóbbi vendégseregnek: pestos, pesto rossos és a céklás változatot.

Hozzávalók
leveles tészta
1 üveg pesto
1 üveg pesto rosso
feta sajt
aszalt paradicsom
sonka
cékla
olívaolaj
fenyőmag
lilahagyma
só, bors, kakukkfű

Mennyiséget nem írok, mert a leveles tészta mérete más és más. Kipróbáltam sok fajtát, végül megtaláltam a nekünk legmegfelelőbbet.

Céklás party-csiga

Lereszeljük a céklát nagy lyukú reszelőn, a lila hagymát apróra vágjuk, a fenyőmagot serpenyőben zsiradék nélkül megpirítjuk. Az alapanyagokat összekeverjük, ízesítjük sóval és borssal, valamint hozzákeverünk még kakukkfüvet és pár kanál olívaolajat. Egyébként salátának is nagyon finom ez a céklás egyveleg!
Megkenjük a keverékkel a lisztes deszkán kicsit kinyújtott leveles tésztát, majd feltekerjük és 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. A kis csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük és ropogósra sütjük 200 fokon 15-20 perc alatt.

Pestos party-csiga

Nyáron van a szezonja a pesto készítésének. Nagyon sok változat ismert, az alap pestoba bazsalikomot használunk, de készítettem már petrezselyemből is. Ha nincs kedved pepecselni vele, akkor a boltokban már elég széles kínálatból választhatsz, de egyszer érdemes saját pestot készíteni, mert a friss bazsalikom íze semmivel nem helyettesíthető.

Hasonlóan készül, mint a céklás. A tésztát megkenjük pestoval, rászórjuk az apróra vágott fetát és szárított paradicsomot, összetekerjük, felvágjuk, tepsibe tesszük és megsütjük.







Pesto rosso party-csiga

Hasonlóan az előbbiekhez a tésztát megkenjük pesto rossoval, rászórjuk az apróra vágott sonkát, összetekerjük, felvágjuk, tepsibe tesszük és megsütjük.

2011. november 5., szombat

Zöldséges muffin

Sokszor kell gyors és meleg vacsorát készítenem. Ráadásul, ha a környezetem válogatós, én meg egészségesen szeretném őket etetni, akkor minden kreativitásomat elő kell venni, hogy a megfelelő ételt tálaljam kis csapatom asztalán. Ez a zöldséges muffin recept megfelel a kritériumoknak. Mivel most elsősorban céklás ételeket főzök, ezért ebben a muffinban is a cékla dominál, de bármilyen más párolt, apróra vágott zöldséggel elkészíthető: cukkini, kelkáposzta, spenót, édeskömény. Ilyenkor zöldségenként 15 dkg-ot számoljunk.  Mivel főételnek készítem, ezért sonkát is keverek a tésztába, de szaftos húsok mellé is kiválóan alkalmas köretnek, ekkor a sonka elmarad.

Hozzávalók
15 dkg apróra vágott póréhagyma
15 dkg reszelt sárgarépa
15 dkg reszelt cékla
10-15 dkg apróra kockára vágott sovány sonka
5 dkg olvasztott vaj
25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2 kávéskanál szódabikarbóna
2 tojás
2 dl tej
só, bors ízlés szerint

Előkészítés
A póréhagymát kevés olajon megfonnyasztjuk, majd hozzáöntjük a reszelt zöldségeket, és pár percig pirítjuk, sózzuk és borsozzuk, majd hagyjuk kihűlni.

Elkészítés
Felverjük egy keverőtálban a tojást, hozzáadjuk a vajat, majd a szódabikarbónás lisztet, végül lassan a tejet is belekeverjük. Egy folyékony masszát kapunk, amihez apránként hozzákeverjük a párolt zöldséget és a sonkát. Ezután muffin-formákba adagoljuk a masszát és 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük.

Mi tejföllel esszük, szerintem így nagyon finom!



Jó étvágyat kívánok!

2011. november 4., péntek

Őszi zöldségek, a cékla

Sajnos elérkezett az évnek az az időszaka , amikor a késő nyári és kora őszi szabadföldi zöldségek, mint paprika, paradicsom, cukkini, patisszon elfogyott a kertünkből. Ha lehet, a fóliasátras zöldségeket kerülöm, még akkor is, ha bio. Így az év ezen szakaszában jóval kevesebb zöldségféle áll a rendelkezésemre, hogy a család asztalára egészséges és FINOM ételeket tegyek.
Ennek az évszaknak egyik fő zöldsége az édeskömény, ami salátába, halak mellé köretnek kiváló, szára pedig fűszerként használható. Nagy kedvenc a sütőtök, amelyet számtalan módon készíthetünk el, de nekem mégis a belőle készült leves, és a héjában sült változat mézzel megcsorgatva ízlik a legjobban. Az ősz fontos zöldsége még a mangold, melyet a spenóthoz hasonlóan készíthetünk el. Ez az évszak a gomba szezonja is. Sokszor járunk a környező erdőkbe vadgombát szedni, ami hatalmas kaland és izgalom is egyben, mert másnap a bevizsgáláson kiderül, hogy a több órás munkánk meghozta-e a gyümölcsét. Nagy tanulság volt a kezdeti időszakban, hogy nem szabad a különböző fajtákat együtt gyűjteni, hogy az ehető gombákat, a nem ehetőek ne károsítsák. Akinek nincs lehetősége, kedve a gombaszedésre, térjen be egy zöldségeshez, és a leggyakrabban kapható laskát és championt válassza és készítse el.

Az őszi időszak másik nagy kedvence a családban, a cékla.
Szinte egész évben elérhető, de a fő szezonja késő nyártól kora tavaszig tart. Szára szintén fogyasztható májustól július végéig. A görögök nagyon finom céklasalátájának is a cékla levele az egyik legfontosabb fűszere. A cékla gyökérzöldség, ami fogyasztható nyersen, főzve és sütve is. Ha a céklát nem vermeljük el télire, hűtőben 2-4 hétig tárolható. Eddig őrzi meg a frissességét. Fagyasztható is, de előtte meg kell hámozni, és kevés vízben 20 percig dinsztelni, majd apróra vágni és így már be is tehetjük a fagyasztóba. Magas a folsav tartalma, gazdag káliumban, kalciumban, magnéziumban, jódban, nátriumban, C vitaminban, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A zöldségek közül neki a legmagasabb a cukortartalma is.
Számtalan módon készíthetjük el, bár nálunk elsősorban salátákban fogyasztjuk.

A képek forrása: Google